Beszámoló

Alanya 2010.


EZFV3 (1) beszámolója (10605 megtekintés)
szerkesztés alatt

Értékelés: 0*

Földrajzi elhelyezkedés, szállás: Alanya, Törökország, Török Riviéra, Anatólia

Téma: Alanyai nyaralás

Utazás időpontja: 2010.07.22 - 2010.08.02



1 hete érkeztünk haza Alanyából a párommal. 11/12 napos utat választottunk, mivel 2 nap teljesen rámegy az utazásra, így teljes 10 napot tölthettünk ezen a gyönyörű helyen.

A Green Travel-el mentünk, a szervezéssel meg voltunk elégedve. Nem úgy a szállodával. A Plaza Hotelben laktünk amely 3*-os, úgyhogy nem vártunk sokat, mondván úgysem a szálláson töltjük az időnket. Árban ez volt a megfelelő, és szuper jó helyen, a város központjában. All Inclusive ellátásunk volt. Megérkeztünk, és fizettünk a tengerre néző szobáért, mivel gyönyörű a kilátás. Kaptunk is. A függöny szanaszét szakadva, a szekrény szétesve. Ez még nem igazán érdekelt minket, az már igen, hogy 2 éjszaka után, közölték másik szobát kapunk mivel ez 3 ágyas, mi meg csak ketten vagyunk. Ez teljesen jogos. Kaptunk is másikat, ami már a fő útra nézett. Olyan volt, mintha az utcán aludtunk volna, mivel 1 cm-es hézag van az erkélyajtón, a bejárati ajtón körbe, minden be és ki hallatszik. A szekrény itt is darabokban, a zuhany vize nem akart lefolyni. Ez van. Befizettünk egy fakultatív programra, hajnali 4-kor kellett kelnünk, mikor is este 10 órakor elöntött minket a víz, de egy kicsit sűrűbb formátumban. A WC-ből, alul a lefolyóból jött fel a ... Szóltunk, éjfélre kitisztították valahogy, és kérték ne dobjuk bele a papirt a WC-be. Persze ezután se ment le a víz a zuhanyból, és oltári bűz terjengett, de legalább a sűrűje nem jött fel. Hiába kértünk másik szobát, nem kaptunk. Étkezés: nagyon kevés a választék és rettenetesen egyhangú. Minden reggel: kenyér, vaj, 8 féle dzsem, méz, 2 féle sajt, 2 fajta szalámi (mindkettő a párizsihoz hasonlít), zöldségek, tea vagy szénsavmentes üdítő. Ebéd, vacsora: a 10 nap alatt ugyanaz. Lecsóhoz hasonló ízű valami, amiben csak zöldségek vannak. 4 féle meleg ételből lehet választani, abból 2 az köret. Ebédhez, vacsorához szintén hideg zöldségek, és a megmaradt meleg ételek hidegen. Hús a 10 nap alatt (20 meleg étkezés) kb. 5-ször volt, a hamburger húshoz hasonló húspogácsa. Sütemény 2 féle, mindig ugyanaz és rettenetes (édes szirupban ázik)! Gyümölcs 2-szer volt, de csak annak aki az első félórában érkezett. (dinnye) A helyi gin, vodka, raki, sör, és szénsavmentes üdítők (3 féle) ingyen van este 22 óráig az 5. emeleti bárban. A szállodához visszatérve a medence nem saját, de ingyenesen használható, viszont 6 órakor már össze kell cuccolni, mert amíg mi ott voltunk mindennap esküvő volt.

Ennyi a negatívum.

Most pedig a pozitívumok, melyek feledtetik a szálloda "viszontagságait". Alanya csodálatos hely, nyüzsis, tele szórakozóhelyekkel, discok-kal, gyönyörű, rendezett parkokkal, kristálytiszta vízzel. Egyébként 28 fokos volt a tenger, a levegő 40-42 fok. A félsziget bal oldalán nincsenek nagy hullámok, csak a Kleopátra Beach-nél. Annyi a látnivaló, hogy egy hónap is kevés lenne. A várból a kilátás egyszerűen fantasztikus! A bazár is óriási, de nem olyan, mint pl. Tunéziában, inkább Shop-ok tömegéhez hasonlít. Alkudni kötelező, a kínált ár kb. fele a reális. A supermarketekban az árak hasonlóak mint nálunk. Egyébként kedves emberek, szeretik a magyarokat.

A közlekedéssel vigyázni! Itt a gyalogos másodrendű, a dudálás azt jelenti állj meg jövök!

Szóval aki teheti utazzon el ide, de mindenképp más szállodát válasszon, legalább 4*-ost!


Hozzászólások a beszámolóhoz


Még nincs hozzászólás. Legyél Te az első, aki véleményt mond!

Keresés
   ok

Részletes keresés


keresés


Felhasználó kereső
Felhasználó név:
Név:
E-mail cím:
Hova utazott:


keresés


Utazás kereső
   ok

Ennyiért utaznék
   ok

max összeg/fő





© Copyright 2000-2010 Világlátó   |   Lapcsalád további tagjai: Start Utazás, Last Minute Utak