Körutazások melléklet főoldal

Ablak a Világra - Utazási magazin


Dubai akkor és most, hogy lett a rizsből homár?


Kapcsolódó cikkek



Dubai akkor és most, hogy lett a rizsből homár?

Ha az ember Dubajra gondol szinte egész biztosan a fényűzés, a hatalmas szállodák és a luxus jut eszébe. De ki gondolta volna, hogy ebben a csillogó fényárban úszó városban az 1950-es évekig még áram sem volt.

Dubai több mint 150 éve létezik. A 7 emírség közül az egyik. Az 1930-as évekig egy viszonylag szegénynek mondható település volt. Leginkább gyöngyhalászatáról volt ismert. A 60-as években viszont megtörtént a fordulat, ami mindent megváltoztatott.

A homok alatt fekete aranyat, azaz olajat találtak. Ennek köszönhetően nagyszámú munkás érkezett külföldről, ami a város fellendülését is elindította. Olaj tekintetében azonban nem volt olyan szerencsésnek mondható, mint más emírségek. Ezért új ötlettel álltak elő. 1979-ben létre hozták Jebel Ali-t, ami a világ legnagyobb mesterséges kikötője. Természetesen ez gazdasági tekintetben is előnynek tekinthető.

Turisztikai szempontból remek hír, hogy az idő szinte mindig kiváló. Viszont nem lehetett elhanyagolni az infrastrukturális követelményeket sem. Ezért Dubaiban gombamód nőttek a világrekordokat döntögető építmények, mint például a 7 csillagos szálloda, a Burj Al Arab, ami 1994-ben nyitotta meg a kapuit, vagy a Palm sziget mely formájának köszönhetően a világ egyik legegyedülállóbb szigete. A felsorolásból nem maradhat ki a 2010-ben átadott Burj Khalifa sem, ami jelenleg a világ legmagasabb ember alkotta szerkezete.

Dubai hangulatára ma már leginkább a csillogás, a gazdagság a jellemző. Minden sarkon van egy hely ahol a kedves látogató elszórhatja a pénzét egészen az utolsó garasig. Egyben futurisztikus is, mert hatalmas és látványos épületei valamint folyamatosan újuló környezet kétszer sosem mutatja ugyanazt az arcát. Hol van már az egykori kis település, ami a fennmaradásért küzdött?

Személyes véleményem szerint Dubai mesterségesen kialakított környezete miatt, elveszítette a természetes városokra jellemző báját. Ön mit gondol erről?


Forrás:   



Keresés
8 885 utazás 351 451 indulási időpontja között.
Valami hasonlót?
További úti célok


Recommendation Engine, Recommendation System




© Copyright 2000-2010 Világlátó   |   Lapcsalád további tagjai: Start Utazás, Last Minute Utak